2011. október 18., kedd

Ökológiai sokféleség hét

Elkezdődött vasárnap igazán az ökológia hét. Nagy örömünkre kiszabadultunk a szabadba, és nem bántuk, ha a kezünk is bepiszkolódik. Csináltunk földház maketteket, mini víztisztító rendszert, meglátogattunk sok ökoházat. Nagyon röviden összefoglalva az zöld építésznek az alapja, hogy olyan lakóhelyeket építsünk, mi emberek magunknak, amelyek a lehető legkevesebb beavatkozást igénylik azon a területen, ahova a házat építjük, hogy minél több természetes, helyben megtalálható anyagot használjunk az építkezésnél, és olyan építményt hozzunk létre, ami a legkevesebb energiát használja fel a működéséhez. Ezt persze lehet nagyon csúcsszuper zöldtechnológia által létrehozott eszközökkel is, mint a napelem, szélerőmű stb, de egy kis átgondolt tervezéssel, tájolással, a építési területen megfigyelhető időjárási viszonyok, illetve erőforrások felfedezésével ezek használata is csökkenthető. Jah, és a lista egyik fontos eleme, hogy a házban benne legyen a saját személyiségünk, lenünk, és valami természettel harmóniában megvalósuló, esztétikai élményt hozzunk létre.


Csináltam pár képet az itteni házakról, a teljesség igénye nélkül, amiket ezen a picassa oldalon lehet megtalálni:
Findhorn Házak

Meg persze sok filmet is néztünk. Örök optimista és idealistaként kicsit kezdem soknak érezni a borús (nagyon borús) jövőt felvázoló üzeneteket. Nem hiszek abban, hogy az emberek a félelemtől motiváltan tudnak kreatív megoldásokat kitalálni, jobban hiszek abban, hogy az embereknek megerősítésre (empowerment) van szükségük, hogy elhigyjék, hogy képesek a változások elindítására, és ezek a változások alapozzák meg a jövőnket, aminek képe bizonyára nagyon különbözni fog a jelenlegi világunktól, de lehet pozitív értékeken alapuló is.

Akiknek még szükségük van további 'ébredésre', azok nézzék meg ezt:
Hardrain Projekt

Illetve egy másik film, ami kötelező mindenkinek, aki még nem látta:
Home

Kedves mozizók, aggodalomra nem mondhatom, hogy semmi ok - mint  filmekből kiderül -  de kezdjük el átalakítani, amit tudunk holnap. Nem is, inkább már ma.
Era

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése